Elemzések, valódi levelek

Szóval néha magamat is nagy kérdőjelekkel aggatnám körbe. A nemrég indított blogom címe is komolyan elgondolkoztatott, hogy jól is tettem-e mikor így neveztem el.  Én tudom miért neveztem el így, de nyilván másoknak nem evidens. Elemzések: mármint hogy magam elemzései, önreflexiók virtuálisan. Valódi levelek: az első bejegyzésem alapja egy levél, melyet egy társkereső oldalon küldtem és annyira őszinte-szagúra sikeredett, hogy folytatnom kellett az irányában indulva.
Néha, visszaolvasva előzetes írásaimat a saját szavaimat is kicsit túlzónak, vagy éppen oda nem illőnek gondolom, de ez a hangulatomtól függ, meg a szavak hibája is. De hát próbáljon meg valaki új színt kitalálni és azt el is magyarázni..
Érzem én, hogy előttem még a jövő, biztos háttér áll mögöttem, az igényeim nem túl magasan szárnyalnak ahhoz, hogy ne tudja elérni őket. Tudom, hogy az egész csak önkontroll kérdése, és egyre jobban érzem, hogy irányítom az életem és meg is élem minden napját. Folyton gazdagodom valamivel, plusz a környezetem nem nyom el, mindig kilébecolom valahogyan a válsághelyzeteket is. Igazi túlélő vagyok, szorgalmam is serény, nagyszülői örökölt erényeim ezek. Makacs vagyok és nem mindig vagyok tisztában a probléma súlyával (bár azt hiszem utóbbit felfoghatjuk a környezet túlzott reakciójaiként is). Biztos, hogy működik a pozitív gondolkodás erőltetése? Vagy nem viszi túlzásba az, aki a realitás talaján élőnek gondolja magát, mégis több kritikát fogalmaz meg önmagával kapcsolatban, mint előnyt? 
Persze könnyű még az életem, komolyan: még a dobozolás sem derogál. De lehet, hogy nem is önreflexió ez, hanem már aggályos unalmi stratégia?

Mindig is hiányoltam a "lelkizős" pillanatokat a baráti csevelyekből, valahogy mindig felszíni gondokat osztottunk meg egymással, sosem voltak a végletekig őszinte megnyilvánulásaink egymás felé, vagy csak én vagyok nagyon hülye, hogy nem tudok rejtett tartalmakat értelmezni. Az utóbbi időkben azonban, ha egy hullámhosszra kerültünk, előjöttek a régóta várakozó témák is és kicsit beszélhettem MAGAMRÓL.
Ja, mert amúgy is nagyon önző állatnak tartom magam és ez valahogy nem vagány. Beszélni is szeretek magamról, sőt, ha csak lehet, mindent átfordítok a saját malmomra, hogy ne csak magamat marcangoljam ezekkel a gondolatokkal. Odáig is eljutottam, hogy az elmúlt pár hónapban már olyan titkokat is kitártam bizalmasomnak, amire amúgy nem vagyok büszke sem és addig, mindvégig úgy gondoltam, ezt örökre megtartom magamnak, az tuti. De vannak pillanatok, hogy egyedül marad az ember (nem mintha legvégül úgyis teljesen egyedül lenne) és apró kétségbeesés fogja el, mert valójában semmilyen szálak nem fűzik a földi élethez. Mert nem csinált maradandót, akciót, meg vagányat és hogy igazából mindenből kimaradt. Aztán egy gyenge pillanatban kiönt, később megbánja, de ambivalens érzésekkel végül is belátja, hogy jól lett ez így.
Különben is, gyáva. Egy nyuszi lelkű, nyugodt, őszinte darabka élet. De nem küszködik önértékelési problémákkal, mert objektívan kezeli saját előnyeit,hátrányait, tehetségét és fogyatékát. Harmadik személyben beszél magáról. Az baj, mert nem általános érvényű mondatokról beszélünk, hanem rólam.
Mindent kívülről szemléltem eddig, nehogy baja essen a testemnek-lelkemnek. Azokon csak én ejthetek sebet. De megölni nem fogom magam, nem is próbáltam, nem is gondoltam rá. 

Teljes őszinteséggel gyónom most itt nektek, hogy az életemet öntöm az internetre. Minden mocskot cenzúrázatlanul. Erre van igény, kis szemetek, valljátok be. Mindenki szereti az őszinteséget, csak hát ugye fáj. Főleg, ha már tényleg őszinte az ember, nem úgy kedvesen "őszinte".

Gyónom:

Hogy ember lettem. Bár sokáig azt gondoltam valamiféle kiválasztott vagyok és milyen sok hülye ember vesz körül (úgy hét-nyolcéves koromig), ma már rájöttem, hogy nagyon szépen besimultam és része vagyok a közösségnek, ami egyébként egy sérelem a számomra. Szeretnék még mindig a homokban játszani és építgetni, meg játszani a figurákkal, hogy szimuláljam azt, ami most történik a társadalommal, aminek tagja lettem. Mert őszinte vagyok kövezz meg és égjek a kénköves pokolban, de nem fogok elfutni egy kis probléma elől, hanem igenis írom ezt tisztességes stílusban és megmutatom, hogy van számtalan oldalam.
Hogy kicsit magamról beszéljek.
Nem fogom feloldani a sértő szavakat azáltal, hogy most valami kedvessel kompenzálom, inkább nézd a saját reakciódat, az sok mindent elárul.
Rendszeresen végzek önvizsgálatot, mindig megkérdőjelezem saját tetteimet és személyiségemet, ami szerintem érettséget mutat. Bár elég gáznak tartom, hogy vadidegeneknek kitárom ezt mind, a szüleimnek pedig azt se mondom, hogy szeretem őket, DE a gyermekük egy csomó kifogásolni valót talál bennük amit jobb ha inkább mindenki elfojt, így lesz tökéletes az együttélés. Mivel akkor feloldanám azt a kényelmet és jólétet amiben élek, ezért ez soha nem fog megtörténni. Igen, fussunk el ilyen megmérettetések elől, nem mindig hasznos a merészség. Nem fognak kipenderíteni itthonról a nagy bölcsességemmel egyetemben. Másfelől pedig nagyon kicsi az esélye, hogy veled találkozom a való életben, így ez körülbelül olyan, mintha az interaktív naplómnak írnám (az is).
Ritkán írok. Hosszú-hússzú szünetekkel. A szüneteim oka, hogy érettségire készülök és maholnap jön is a szóbeli, amire igen keveset készültem. Mindemellett nem bánom, sőt szeretem a magányom, vagy legalább is ezzel védekezem. Mert hogy a farkaslét eleme a magányos üldögélés egy sziklaszirten. De néha olyan őszinteségi roham tör rám, amit muszáj legalább írásba adnom, mert senki sem akarná, hogy a felgyülemlett nukleáris erő miatt Hulkká változzam, vagy legalább is egy hidrogén bomba ereje robbanjon. Pedig az lenne csak természetes. Tányér törjön, vagy az ablak, de NE a lelkem, vagy valaki más feje..
A lelkemről címszavakban. Törött pohár jelzi a csomagon: törékeny. Eddig mindent megtettem, hogy ne okozzak magamnak fájdalmat: hát nem is fejlődtem sokat. Kívülről szemléltem hogyan csinálják a bakit, a tréfát, a cselszövést meg a szerelmet; soha nem volt egy törött csontom. Gyorsan át is váltok mielőtt átmegyek költőbe, a metaforát hagyjuk egyelőre. Különben sincs a szívben csont, a lélek meg nem is egy szerv, csak kellett egy szó vagy fogalom arra a megfoghatatlan valamire.
Izére. Kiskoromban leszoktattak róla, hülye szó. Pedig nagyon hasznos. 
A szexualitásom megkérdőjelezhető, valószínűleg egy káosz az életem. De próbálom fenntartani a látszatot, hogy igen is sikeres vagyok, normális és könnyen boldogulok.
Remélem, most már te is megbántad, hogy olvastad ezt, de ezután a bejegyzés után nincs is több energiám ilyen regényt írni és nem is vagyok kíváncsi más életére. (Tételmondat:) Mindenki a saját gesztenyéjét sütögeti... hiányolom az összefogást, egy jó csoportot nehéz találni. Az a sok belső széthúzóerő. Fontos, hogy előbb magadban tegyél rendet, hiszen tudták régen is, hogy a saját házunk előtt kell kezdeni a söprést. Aztán lehet trécselni a szomszédokkal, akik meg éppen locsolnak. Nyáron. Vidéken. Így megy ez.
Próbálom objektíven kezelni a gondokat.